WESTA Biztosítási Alkusz Kft-t biztosítási szakemberek alapították 1991-ben. Az alapítók célja az volt, hogy a tagok és a cég munkatársainak több évtizedes tapasztalatát felhasználva segítse ügyfeleinket a biztosítási piacon meglévő lehetőségek mind jobb kihasználásában.
Partneri kapcsolatainkat a bizalomra építjük, legfontosabb mércénk ügyfeleink hosszú távú elégedettsége. Alapvető értékeink közé tartozik a megbízhatóság, szakértelem, előrelátás és gondoskodás, valamint Ügyfeleink financiális érdekeinek szemelőtt tartása. Nagy hangsúlyt helyezünk munkatársaink folyamatos képzésére, hogy ügyfeleink számára valóban értékes szakmai segítséget nyújthassunk.
Szolgáltatásaink:
Fő tevékenységi körünk a gépjármű- illetve a vagyon-, lakás- és társasház-biztosítások, ezenkívül széleskörű tapasztalatokkal rendelkezünk az életbiztosítások terén is. Szívesen dolgozunk ki új biztosítási konstrukciókat is, egyedi igények szerint.
Amiben kérheti segítségünket:
a meglévő biztosítási szerződések felülvizsgálatát, szükség esetén azok kiegészítését, illetve módosítását, új biztosítási koncepció kidolgozását, a biztosítók közötti tendereztetést, a döntéselőkészítést, azaz a biztosítók ajánlatainak elemzését, melynek során összevetjük a biztosítók által nyújtott szolgáltatásokat és díjtételeket, az ügyfél által választott biztosítás létrehozását, a szerződés megkötését, felmérést és kockázatelemzést.
A létrejött biztosítások teljes élettartama alatt vállaljuk a következőket:
a biztosítás "karbantartása": az időközben bekövetkező változások kezelése a díjfizetés ütemének figyelemmel kísérése, intervenniálás felhívjuk a figyelmét a biztosítási piac által kínált aktuális lehetőségekre teljes körű adminisztráció kár esetén szaktanácsadás, érdekképviselet Szolgáltatásaink díjmentesen vehetők igénybe, mivel azok költségeit a partner által választott biztosító társaság fedezi. |