A céget 1991-ben az Aluterv FKI (az egykori Fémkut) Hegesztő Laboratóriumának szakmai bázisából kiindulva alapította három fejlesztő mérnök és egy hegesztő szakoktató. A szakmai tevékenység felölelte az alumíniumipar teljes vertikumában felvetődő hegesztéstechnológiai, és ehhez kapcsolódó anyagvizsgálati kérdések fejlesztési és kísérleti kutatás vonatkozásait.Évtizedeken át gyűlt a tapasztalat a fémek feldolgozására vonatkozóan nemcsak a kísérletezés, kutatás, fejlesztés, hanem a gyártás üzemi meghonosítása, az oktatás, sőt a különleges gyártás kivitelezése, valamint a javítóipar terén is.
A mai igények jellemzően kevésbé az elméleti kutatásra, sokkal inkább az igényes és különleges termék, technológia, és anyagféleség kérdésköreire irányulnak, így a jelenlegi fő tevékenység is ezekre összpontosít, és az eszközpark is ebbe az irányba fejlődött.
Célkitűzésünk:
Célkitűzésünk, hogy partnereinknek abban nyújtsunk segítséget, ami meghaladja a napi rutinhoz szükséges felkészültségét. Ott szeretnénk szolgáltatást nyújtani, ahová már nem célszerű, nem kifizetődő partnercégeink készségeit fölfejleszteni. Bizonyos esetekben viszont éppen mi irányítjuk a kívánt fölfejlesztést, ami után útjára bocsátjuk a közösen megteremtett gyártási kultúrát.
Minőségpolitikánk:
Minőségpolitikánk szerint nem elégszünk meg a vevőink által velünk (termékünkkel, szolgáltatásunkkal) szemben támasztott követelmények teljesítésével, hiszen tisztában vagyunk, hogy a követelmények egzakt meghatározása már a problémamegoldás szerves része. Gyártás estén vizsgáljuk a termék teljes életciklusát, javítás esetén az előéletet, a tönkremenetel módját és a további várható igénybevételt. Ezek alapján a megrendelővel közösen mérlegelve határozható meg a teendők módja, sőt műszaki követelményszintje.